WAGNER NÁNDOR 1922-1997

Wagner Nándor szobrászmûvész 1922. október 7-én született Nagyváradon. Ott járt iskolába majd a budapesti Képzõmûvészeti Fõiskolán szobrászatot és festészetet tanult. A szobrászat mellett sokirányú tehetsége megmutatkozik, kiváló rajzoló és kreatív tárgytervezõ.

A háború után Magyarországon telepedett le és itt alkotott. Több szobrával (pl. "Szökõkút három fiú alakkal" a Jászai Mari térre, József Attila) díjat nyert. Ebbõl az idõbõl származik a magyarok erkölcsi feltámadását ábrázoló Corpus Hungaricum szobra, melyet majdnem 45 éves múzeumi raktárban való pihenés után 1999. október 6-án avattak fel Székesfehérvárott. 1952-ben megbízást kapott a székesfehérvári Regionális Múzeum felállítására. Irányításával és koncepcionálisan új szemléletmódjával értékes, nemzetközi elismerést kiváltó helytörténeti gyûjtemény alakult ki. Az ötvenes évek közepén a fõiskolára fel nem vett tehetséges fiatalokat tanította az Ybl bazárban lévõ mûtermében. Beválasztották a képzõmûvészek Forradalmi Bizottságába, ahol az értékek védelmében lépett fel.

A forradalom leverése után Svédország fogadta be. 1960-ban svéd állampolgárságot kapott. Rajzot tanított a lundi egyetem képzõmûvészeti karán. A hatvanas évek elejére teljesen újszerû technológiát dolgozott ki a görbült felületû nagyméretû rozsdamentes acélszobrok készítésére, mellyel a világon elsõként oldotta meg a hõhatásból eredõ nagyméretû zsugorodás és a feszültségek kiküszöbölését. Ez igen termékeny korszaka volt, s összesen nyolc szabadtéri emlékmûvét állították fel. Lundban dolgozta ki a papírfreskó technikát, mely abban újszerû, hogy lehetõvé teszi a papírvésés és festészet kombinációját. Svéd cégektõl kapott terméktervezési megrendelései bizonyították sokirányú tehetségét. Ebben az idõben dolgozta ki a székek ergonometrikus modellezési technikáját, valamint kifejlesztette a fényenergia kedvezõbb szétszórását biztosító utcai oszlopvilágítótest termékcsaládot.

Feleségével, Chiyo Akiyama japán képzõmûvésszel 1969-ben áttelepültek Japánba és a Tokiótól mintegy 150 km-re lévõ, a kerámia mûvészetérõl híres Mashiko városban építettek mûtermet. Hírnevét a naritai nemzetközi repülõtérre vezetõ út melletti szállodasor díszítésére kiírt pályázat megnyerésével alapozta meg. Itt áll az általa tervezett parkban az "Utazók Védõszentje" nagyméretû szobra és 16 m átmérõjû szökõkútja, mindkettõ rozsdamentes acélból. A hetvenes években nyert pályázatokra és megrendelésekre számos figuratív bronz szobrot készített. Ugyanakkor a festészet és a rajz is újra érdekli. Tanít, akvarell sorozatokat fest hártyapapírra, japán kõalapú festékekkel dolgozik és keleti témájú képeket alkot. 1975-ben megkapta a japán állampolgárságot.

A helyi kerámiamûvészet nagyon izgalmas kihívására elkezd kerámiával is foglalkozni és megalkotja a "Selyem Út" sorozatát, amivel elismerést és végleges jogot szerez a helyi mûvészek társaságában. A kapott anyagi javakból feleségével együtt megalapította a TAO Intézetet, mely támogatja a tehetséges, de szegény fiatal mûvészeket és a világ békés fejlõdését segítõ gondolkodást. A nyolcvanas években újra intenzíven kezdett foglalkozni a világ szellemi irányzataival és megalkotja a "Filozófiai Kertet", melyben az öt szellemi áramlat együttélését fogalmazza meg. Ezt a szoborcsoportot halála elõtt, szeretett városának Budapestnek ajándékozta. Felállítására 2001. október 18-án került sor.

1997. november 15-én halt meg a mûterméhez közeli Moka városban.

Élete folyamán szeretett anonymus maradni, de ez nem mindig sikerült. Sok mûvét nem jegyezte. Hitvallását így fogalmazta meg Japánban:

"Az én mûködésem itt is a magyarság hitelképességére törekszik. Én hiszek a munkám fontosságában. Biztos vagyok abban, hogy a hazám javát szolgáltam munkámmal. Széchenyi István útján kell járni, ha élni akar a Nemzet! Annyi szenvedésbõl és megalázó ostobaságból kiútra van szükség! Hiszem, hogy munkám egy kis lépés ebben az irányban."

Budapest, 2001. szeptember havában